iustitia.bg –
Május utolsó vasárnapja Dunakeszin hagyományosan a legkisebbekről szól. Május 31-én a város népszerű pihenőhelye, a Katonadomb egyetlen napra óriási, színes játszótérré alakul, ahol felejthetetlen élmények, kalandok és koncertek várják a helyi családokat.
A szervezők olyan gazdag és változatos programkínálattal készülnek, amelyben minden korosztály megtalálja a kedvére valót a totyogóktól egészen a kamaszokig.
Csillogó szemek, zengő színpad
A színpadi programok reggel 10 órakor a Matiné Zenekar dallamaival indulnak, majd a MiaManó Színház varázsolja el a közönséget. Fellépnek a Tűzmadarak artistái, bemutatkoznak a helyi tehetségek – köztük a Fazekas Iskola néptáncosai és a Mosolyvár Óvoda növendékei –, valamint látványos bemutatót tart a BlackTime Hip-Hop, a Musztang SE és a cheerleaderek csapata is. A délutáni hangulatról Varga Feri és Balássy Betty gondoskodik, a napot pedig 18 órakor Király Viktor koncertje zárja.
Játszóbirodalom határok nélkül
A Katonadombon egész nap megállás nélkül pörög a játékforgatag: a kínálatban szerepel többek között a Virgonckodó, a Barka Állatsimogató, ládavasút, óriás buborék, ninja versenypálya, valamint számtalan légvár, mászófal és trükkös bringa is várja az örökmozgókat.
Belépés
Dunakeszi kártyával minden ingyenes! A kártyával nem rendelkezők számára a belépés 14 éves kor felett 2000 forintba kerül, 14 év alatt pedig számukra is ingyenes a belépés.
Hasznos információk a látogatóknak
A rendezvény területén a vendéglátóegységeknél (gasztro árusok) kizárólag kártyás fizetésre lesz lehetőség. Aki nem rendelkezik bankkártyával, a HelloPay pontokon feltölthető készpénzes kártyát igényelhet. Az egyéb árusoknál továbbra is elfogadják a készpénzt.
A parkolási kényelmetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk a helyszínt gyalogosan, vagy busszal megközelíteni – ami vasárnapi menetrend szerint közlekedik, érintve a Katonadombi megállót.
Találkozzunk május 31-én a Katonadombon, hiszen Dunakeszi a mi városunk, és ezen a napon közösen ünnepeljük a legkisebbeket!
Szeredi Helga
Hatalmas gyermeknapi kavalkád várja a családokat a Katonadombon 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-05-13 11:55:54 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog


