
Donald Trump mintegy száz év után az első hivatalban lévő amerikai elnök lett, akinek az arca megjelenik az ország fizetőeszközén: az amerikai pénzverde (US Mint) szerdán dobta piacra az 1 dolláros emlékérmét, amelyen Trump portréja mellett az „In God We Trust” („Istenben bízunk”) felirat látható.
Az érmét az Egyesült Államok megalapításának 250. évfordulójára készítették, 61 dollárért (nagyjából 21 ezer forintért) árulják 25 darabos tekercsben, míg egy 100 darabos csomag 154,50 dollárba (nagyjából 53 ezer forintba) kerül. A pénzverde honlapján az értékesítés kezdete után néhány órával már az szerepelt, hogy az érmék jelenleg nem kaphatók, de személyesen Washingtonban, a US Mint üzletében működő automatákból is meg lehet vásárolni.

Az érmét „e történelmi nemzeti mérföldkő megünneplésére” készítették, és úgy reklámozzák, mint „egy generációnként egyszer előforduló évfordulóhoz méltó” dizájnt, amely várhatóan a modern érmegyűjtemények egyik kiemelkedő darabja lesz. Érdekesség, hogy bár az érmék aranyszínűek, valódi aranyat egyáltalán nem tartalmaznak, 88,5 százalékban rézből készülnek, a fennmaradó részt pedig cink, mangán és nikkel alkotja.
Az amerikai szövetségi törvény amúgy tiltja, hogy az amerikai pénzeken élő személyek portréja szerepeljen. Trump kongresszusi támogatói olyan törvényjavaslatot nyújtottak be, amely kivételt tenne vele, a javaslat azonban megrekedt a törvényhozásban. A törvényjavaslat benyújtásakor Scott Bessent pénzügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy egy másik hivatalban lévő amerikai elnök már korábban is szerepelt az ország pénzén: az Egyesült Államok 150. évfordulójára 1926-ban kibocsátott féldollároson ugyanis az akkori elnök, Calvin Coolidge portréja szerepelt. (BCC)
Nem egy dollárért ugyan, de már kaphatók a Trump arcképével ellátott egydollárosok 2026
IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-09-03 05:48:31
Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog
