iustitia.bg

A rendszerváltás óta még nem szavaztak ennyien egyetlen pártra annyian, mint most a Tiszára, ez pedig rekordmandátumot is hozott.
A parlamenti helyek eloszlása még most hétvégén is módosult. A külképviseleteken leadott és az átjelentkezettek szavazatai miatt három egyéni mandátum győztese is megváltozott: Pakson, Dombóváron és a Nyírbátorban is fordított a tiszás jelölt, míg a korábbi fideszes erősemberek közül bukott a nyírségi Simon Miklós, a paksi bővítésért korábban miniszterként is felelő Süli János, valamint a tavalyi időközin (amin nem indult a Tisza) még simán nyerő Csibi Krisztina is vesztett ezúttal.
Ráadásul a Tisza nyert még egy mandátumot is, csakhogy nem egyéniben, hanem listán, a töredékszavazatokból jövő kompenzációnak köszönhetően.
Ez azt jelenti, hogy a Tiszának 141 képviselői helye lesz, míg a Fidesz-KDNP-nek mindössze 52, a Mi Hazánknak pedig hat.
Egyetlen ciklus alatt fordult narancssárgából a 2022-ben még nem is létezett kékbe az ország.

Négy éve a 106 egyéni mandátumból 87-et vitt a Fidesz. Akkor a mindössze 19 megszerzett ellenzéki mandátumból 17 volt budapesti, egy szegedi és egy pécsi választókerületben tudták még legyőzni a Fideszt.
A földcsuszamlást mutatja, hogy a Fidesz egyéni mandátumos sikerrátája (győzelmek az egyéni választókerületekben) 2022-ben még 82 százalékos volt. Most 10 százalék alatti. Vagyis 10 fideszes indulóból 9 elbukott.
A teljes fővárosi fejreállás mellett (2022-ben Dunai Mónika, igaz egyedüliként, de még tudott nyeri egy választókerületet Budapesten) a megyék többségét kompletten bukta el a Fidesz: Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Veszprém, Zala maradt fideszes jelölt nélkül. Mindössze 1-1 helyet szereztek meg Borsodban, Fejérben, Győr-Mosonban, Hajdú-Biharban, Jász-Nagykun-Szolnokban, Nógrádban. És 2-2-t Szabolcsban és Vasban.
A győztes fideszesek is nagyon szoros különbséggel tudtak mandátumot szerezni.
Az öt legszorosabb körzet:
A mandátumot szerzett fideszesek százalékos eredménye is brutális bezuhant a négy évvel ezelőttihez képestt. Egyetlen egy, Tilki Attila (vásárosnaményi központ választókerület) tudta megszerezni a szavazók több mint felének a támogatását. Így is csak éppenhogy ment 50 százalék fölé, miközben 2022-ben 68,71 százalékot szerzett.
Gyopáros Alpár négy éve rekordnak számító 71,22 százalékos eredményt ért el. Róla mondta azt Németh Balázs januárban a Fidesz jelöltállító kongresszusán, hogy csak az a kérdés, 60 vagy 70 százalék fölött lesz-e. A kérdés ehelyett az lett, hogy egyáltalán meg tudja-e őrizni a mandátumát. Nem múlt sokon, 47,42 százalékra apadt a támogatottsága, és csak nagyon szorosan, mindössze 642 szavazattal nyert.
Balla Mihály szoros, 211-es szavazatkülönbséges győzelménél akár számíthatott, hogy volt DK-s és jobbikos jelölt is, előbbi 452, utóbbi 172 szavazatot kapott.
Ugyanez igaz Ágh Péterre is. Itt 248 szavazat volt mindössze a különbség. Az itt induló „független” Magyar Péter itt 909 szavazatot kapott, a DK-s Deák Gáboer 440-et. Mint megírtuk, a Sárvár környékén a semmiből felbukkant, a kampányban végig rejtőzködő másik Magyar Péter nem is a sárvári körzetben lakik, Ausztriában dolgozik, és hithű fideszes.
A pártelnök Magyar Péter a szoros eredményt megismerve a választás megismétlését követeli a sárvári körzetben. Szerinte a történtek azt jelentik, hogy Ágh Péter orosz módszerrel, nyilvánvaló csalással nyert – akit a Tisza elnöke ezért felszólított, hogy ne vegye fel a mandátumát. A pártelnök Magyar közölte azt is, hogy a sárvári választókerületben több jelölt, így a kamu Magyar Péter aláírásgyűjtése kapcsán jelenleg is rendőrségi nyomozás zajlik. A rendőrség a tájékoztatása szerint már büntetőeljárást is indított a választás rendje elleni bűntett gyanúja miatt.
A földcsuszamlás egyetlen adatban: 10-ből 9 fideszes elbukott az egyéni választókerületben 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-04-18 16:18:10 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog


