iustitia.bg

A jelenlegi 27-ről 5 százalékra csökkenti a tűzifa általános forgalmi adóját a kormány ősszel – jelentette be Kármán András. A pénzügyminiszter fb-bejegyzése szerint a döntés megszületett, a részletekről később számolnak be.
Kármán azt írta, másfél millió magyar él olyan háztartásban, amely részben vagy egészben tűzifával fűt, „az előző kormányzat rezsicsökkentő politikájának mégsem volt része az ő hatékony és általános támogatásuk”.
Az érintett háztartások kimaradtak az áram- vagy gázfogyasztáson alapuló támogatásokból, „néha hirdettek kormányzati vagy önkormányzati programokat, az önkormányzatok pedig pályázhattak a Belügyminisztériumnál a rászoruló családok támogatására, de az eljárás bonyolult és hosszadalmas volt”. Sok kritika érte a rendszert, állapította meg Kármán, mert a támogatás vagy egyáltalán nem jutott el az érintettekhez, vagy túl későn érkezett.

„A kormány bevonja a tűzifával fűtő családokat a rezsicsökkentésbe azzal, hogy az eddigi 27 százalékos áfát 5 százalékra csökkenti” – fogalmazott a miniszter.
Magyar Péter miniszterelnök kommunikációjában meghatározó téma volt az elmúlt napokban a tűzifaáfa, melynek küszöbön álló csökkentéséről már a tusványosi Orbán Viktor-világmegfejtésre adott kritikája alkalmából is beszámolt. Aztán a későbbiekben is többször szóba hozta az ügyet, mint olyat, ami lényegesen fontosabb, mint „a zajos sztorik, amik elfoglalják a címlapokat”.
Magyar Péter szombaton megígérte, Kármán András szerdán bejelentette 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-07-29 18:06:09 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog


