iustitia.bg 
2025 az első év a II. világháború óta, amikor többen haltak meg Franciaországban, mint ahányan születtek, és ezzel a nyolcvan éven át tartó természetes növekedésnek vége: a legtöbb európai országhoz hasonlóan most már a demográfiai szempontból sokáig kivételnek számító Franciaországban is természetes fogyatkozás van.
A kedden nyilvánosságra hozott demográfiai adatok alapján a francia népesség még így is 176 ezer fővel nőtt tavaly, de ez már csak a migrációnak köszönhető. A természetes szaporulat, vagyis a születések és halálozások különbsége azonban már negatív, mínusz hatezer fő lett – írja az MTI.

Franciaország az utolsó nagy EU-tagállam, amely ezzel negatívba fordult. Az Európai Unió természetes népességgyarapodása már 2015-ben negatív lett. Németországban az 1990-es újraegyesítés óta mindig kevesebb születés volt, mint halálozás, míg az olasz természetes szaporulat 1993-ban, a lengyel 2013-ban, a spanyol pedig 2015-ben fordult negatívba – állapította meg az Eurostat. 2024-ben Franciaországon kívül már csak öt ország mutatott pozitív természetes népszaporulatot: Írország, Svédország, Ciprus, Luxemburg és Málta – Dánia pedig egyensúlyban volt.
Franciaországban tavaly 645 ezer gyermek született, ami 2,1 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. A második világháború vége óta ez a legalacsonyabb éves számot jelenti, sorozatban már a negyedik éve. 2010-hez képest már 24 százalékos a csökkenés, és ez szinte teljesen a termékenység visszaesésének tudható be. Ez tavaly is folytatódott: egy nőre számítva 1,56 gyermek született, míg 2010-ben még 2,02 gyermek jutott minden nőre.
A kilenc és fél milliós Magyarországon másfélszer annyian halnak meg évente, mint ahányan születnek. 2024-ban 77 ezerre csökkent a születések száma, és ezzel a teljes termékenységi arányszám is 1,39-re esett, ami az elmúlt évtized legalacsonyabb adata. Eközben 127 ezren haltak meg az országban, vagyis egyetlen év alatt 50 ezres volt a természetes fogyás Magyarországon.
Már a franciáknál is több a halál, mint a születés 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2025 2026-01-13 17:41:50 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog

