iustitia.bg


Negyvenhét évesen elhunyt Badzsrakitijabha Mahidol hercegnő, Maha Vadzsiralongkorn thaiföldi király legidősebb lánya. A jogász végzettségű hercegnő csütörtök este halt meg egy bangkoki kórházban, ahová három éve került be eszméletlen állapotban.
A hercegnő 2022 decemberében esett össze egy bakteriális fertőzés, és az abból fakadó szívbetegség következtében. Ezt követően több mint három évig volt kómában. A királyi palota közleménye szerint állapota végül egy hasi fertőzés miatt fordult válságosra, ami a halálához vezetett.
Badzsrakitijabha hercegnő kiemelkedő jogi pályát futott be: a Cornell Egyetemen szerzett jogi doktorátust, majd rövid ideig Thaiföld ENSZ-képviseletén dolgozott New Yorkban. Hazatérése után ügyészként tevékenykedett, 2012 és 2014 között Thaiföld ausztriai nagykövete volt. Később az igazságügyi reformok és a női fogvatartottak helyzetének javítása mellett kötelezte el magát; az ENSZ jószolgálati nagyköveteként végzett munkája is hozzájárult a női fogvatartottakkal való bánásmódra vonatkozó ENSZ-szabályzat elfogadásához.
Bár a thaiföldi trónöröklési szabályok a férfi örökösöket részesítik előnyben, közszolgálati tapasztalata miatt időről időre felmerült, hogy egy jövőbeli uralkodó mellett régensként is fontos szerepet kaphat. Röviddel megbetegedése előtt befolyásos tisztségre nevezték ki a királyi testőrségen belül.

Anutin Csarnvirakul miniszterelnök televíziós beszédében úgy fogalmazott: a hercegnő igazságosabb és emberségesebb társadalomért végzett munkája maradandó erkölcsi örökséget hagy maga után.
A nép által szeretetteljesen Bha hercegnőnek becézett királylány az egyetlen gyermek a X. Ráma néven uralkodó 73 éves thaiföldi király első házasságából, akinek négy házasságból összesen hét gyermeke született. Az uralkodó még nem nevezte meg, hogy melyikét gyermekét szeretné látni utódjaként a trónon. (MTI)
Meghalt Badzsrakitijabha, a thaiföldi királylány 2026 IUSTITIA.BG – Investigations 2009-2026 2026-06-12 08:39:46 Legfrissebb hírek Világhírek Országhírek Legfontosabb hírek legfrissebb hírek legfontosabb a nap legfrissebb hírei Petar Nizamov bíró Tollak Petar Nizamov – Tollak Igazságszolgáltatás bg iustitia.bg iustitia iusticia usticia nyomozás Burgasz Bulgária hírek az elmúlt óra hírei a nap hírei mai hírek Bulgária hírek Bulgária hírei villámhírek top hírek legfontosabb legtöbbet kommentált legfrissebb hírek Bojko Boriszov hírek időjárás koronavírus hírek hírek időjárás facebook youtube facebook instagram mai hírek az utolsó percek hírei hírek ma ma hírek hírek bg hírek vezető hírek forró hírek bg híroldal hírekhez minden hír hír bg az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek bg mai hírek ma hírek ma hírek az elmúlt óra hírei legfrissebb hírek ma hírek bg hírek 24 órás hírek vesti bg novini hírek világ madár bg bivol bg bivol trud bg novini legfrissebb hírek ma novinite bg hírek hello bolgár politikai párt címer delyan peevski botrányos Bolgár Nemzeti Televízió Szabad Európa Televízió botrány exkluzív élő tv élő most tv tv online tv műsor bg élőben most tv hírek online tv online élő bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz járási bíróság Burgasz fellebbviteli bíróság Burgasz ügyész Burgasz ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Burgasz járási ügyészség Főügyész Ivan Geshev ügyész Geshev Tsatsarov Belügyminisztérium Burgasz ODMR Burgasz ODPR Burgasz rendőrség Burgasz járási rendőrség Burgasz ügyész Tsatsarov SGS ügyek Várna bíróság a SGS elnöke bírósági határozatok polgári ügyekben határozatok ügyekben Plovdivi bíróság bírósági határozatok ügyek Várna bíróság büntetőügyek kerületi járási bíróság határozatok munka a bíróságon SGS az SGS elnöke bírák Szófiai bíróság poszt bírák Plovdivi bíróság Plovdivi bírák Plovdiv Legfelsőbb Bíróság Felügyelőség Legfelsőbb Bíróság Legfelsőbb Bírósági Tanács ügyvéd ügyvéd büntetőügyek ügyvéd polgári ügyek ügyvéd házassági ügyek ügyvéd közigazgatási büntetőjog büntetőeljárás polgári jog polgári eljárás közigazgatási jog alkotmányjog


